Simon György

 

 

(Rákospalota, 1923. jún. 21.  Egyidőben születtem a várossal.)
Feleségem, Antal Magdolna, újságíró, rádiós szerkesztő. (Első feleségem, Demeter Hedvig, Jászai díjas, érdemes művész.) Diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán (iuris utriusque) a szibériai hadifogságból való hazatérésem után,  1952-ben szereztem.  Színészi pályafutásomat, Várkonyi Zoltán tanítványaként, 1952-ben kezdtem az akkori Néphadsereg Színházban.
Jászai Mari-díjat 1962-ben, érdemes művész címet 1983-ban kaptam.
1986. évi nyugdíjazásom óta főleg szinkronizálással foglalkozom.

Színházi szerződéseim:
Néphadsereg Színház 1952, Ifjúsági Színház 1954, József Attila Színház 1955, Katona József Színház, Kecskemét 1958, Gárdonyi Géza Színház, Eger 1963, Csiky Gergely Színház, Kaposvár 1966, Jókai Színház, Békéscsaba 1970, Nemzeti Színház, Miskolc 1972, Jurta Színház 1986,  Evangélium Színház 1991,
Budapesti Kamaraszínház 1996.
Színházi vendég-szerződéseim:
Nemzeti Színház, Pécs, Csokonai Színház, Debrecen.

horizontal rule

Színházi szerepeim:

Ádám

Madách Imre: Az ember tragédiája

Agamemnon

Euripides: Hekabé

Aias

Sophocles: Aias

Alekszej

Vszevolod Visnyevszkij: Optimista tragédia

Alfredo

Edvardo Filippo: Filomena házassága

Andrej Bolkonszkij

Tolsztoj – Piscator: Háború és béke

Apa

Luigi Pirandello: Hat szerep szerzőt keres

Bánk bán

Katona József: Bánk bán

Baranyai

Tabi László: Különleges világnap

Bartha alezredes

Dobozi Imre: Holnap folytatjuk

Benkő

Kállai: Kötéltánc (saját rendezés is)

Bolyai Antal

Németh László: A két Bolyai

Bónis József

Darvas József: Hajnali tűz

Börtönigazgató

Páskándi Géza: A kocsi rabjai

Brighella, fogadós

Carlo Goldoni: Két úr szolgája

Cristofor Bellea

Aurel Baranga: Legyen eszed Cristofor

Cuki úr

Görgey Gábor: Komám asszony hol a stukker?

Cypriáni

Örkény István: Tóték

Cyrano

Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac

Csanád

Koós Károly: István király

Dávid Ferenc

Páskándi Géza: Vendégség

Dobó várkapitány

Gárdonyi – Kárpáthi: Egri csillagok

Doktor

Ivan Bucovčan: A struccok estéje

Don Carlos

Viktor Hugo: Hernáni

Dr. Rubin

Bródy Sándor: A medikus

Dr. Szögilonghy

Hubay M. - Ránky Gy.: Egy szerelem három éjszakája

Dulebov herceg

Alekszandr Osztrovszkij: A művésznő és hódolói

Duvallet kapitány

G. Bernard Shaw: Fanny első színdarabja

Egy úr

Leonyid Andrejev: Aki a pofonokat kapja

Ephraim

Eugene O’Neill: Vágy a szilfák alatt

Ezredes

Bridsley Miller: Black Commedy

Fehér László

Gárdonyi Géza: Fehér Anna

Fejedelem

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

Felügyelő

R. Thomas: Az áldozat visszatér

Filimon

Viktor Eftimiu: A csavargó

Ford

William Shakespeare: Windsori víg nők

Főorvos

Halasi Mária: Akkor, egyetlen egyszer

Frank

Marc-Gilbert Sauvajon: Szép kis família

Frank

George Bernard Shaw: Warrenné mestersége

Gajev

Anton P. Csehov: Cseresznyéskert

Georges

Jean Cocteau: Rettenetes szülők

Ghicciardi

Konsztantyin Szimonov: A negyedik 

Gidró Benke

Tamási Áron: Hegyi patak

II. após

Páskándi Géza: Kettéfűrészelt zongora

Irányi Béla

Berkesi András: Siratófal

Író

Mesterházi Lajos: A tizenegyedik parancsolat

Jablonkai

Cseres Tibor: Barbár változatok

Joe Keller

Arthur Miller: Édes fiaim

John Falstaff

William Shakespeare: IV. Henrik

John Proctor

Arthur Miller: A salemi boszorkányok

Joó Sándor

Darvas József: Kormos ég

Kancellár

Friedrich Schiller: Ármány és szerelem

Kapitány

Max Frisch: …és a holtak újra énekelnek

Károly

Déry Tibor: Tükör

Katona

Görgey Gábor: Rokokó háború

Kossuth Lajos

Illyés Gyula: Fáklyaláng

Kovács kapitány

Molnár Ferenc: Olympia

Laester gróf

Friedrich Schiller: Stuart Mária

Latinka Sándor

Csontos Gábor: Legyőzöttek diadala

Leonida

Renzo Tarabusi: Kaviár és lencse

Lord Cecil

Ferdinand Bruchner: Angliai Erzsébet

Lovászinas

Bródy Sándor: Tanítónő

Lőrinc barát

William Shakespeare: Rómeó és Júlia

Macbeth

William Shakespeare: Macbeth

Marsall

Karel Čapek: Fehér kór

Matew

Peter Buckman: Most mind együtt

Mikhál bán

Katona József - Ruszt József: Bánk bán 96’

Mózes

Thorton Weider: Hajszál hijján

Mr. Weeb

Thorton Weider: A mi kis városunk

Nagyapó

Saulius Saltenis: Sicc halál 

Nyulászi Attila

Fejér István: Bekötött szemmel

Orsino

William Shakespeare: Vízkereszt

Othello

William Shakespeare: Othello

Péter

Tersánszky J. Jenő: Kakukk Marci

Péter apostol

Révész Gy. István: Első 36 óra

Péter cár

V. Scserbacsov: Dohányon vett kapitány

Petúr István

Nagy Lajos: Új vendég érkezett

Pickering ezredes

G. Bernard Shaw: Pygmalion

Pista

Fejér I. – Kállay I.: Irány Caracas

Plébános

Illyés Gyula: Lélekbúvár

Polezsajev professzor

Leonyid Rachmanov: Viharos alkonyat

Praed

Jean Paul Sartre: A tisztességtudó utcalány

Professzor

Jeske - Choinski: …távollétében

Püspök

Ariano Suassuna: A kutya testamentuma

Rendőrfőnök

Maxim Gorkij: Utolsó nemzedék

Retteghi Fridolin

Schönthal – Kellér: A szabin nők elrablása

Révész

J. Arden: Masgrave őrmester tánca

Rideghváry Bence

Jókai Mór: A kőszívű ember fiai

Ruy Blas

Viktor Hugo: Ruy Blas

Sire Maurice

Alfred de Musset: Lorenzaccio

Spiridion

Herczeg Ferenc: Bizánc

Szakhmáry Zoltán

Móricz Zsigmond: Úri muri 1.

Szakhmáry Zoltán

Móricz Zsigmond: Úri muri 2.

Szerebjakov

Anton P. Csehov: A Manó

Szerémi Ernő

Csiky Gergely: A nagymama 

Taláros úr

Kohut – Pándy: Ilyen nagy szerelem

Terezcsák

Ivan Bucovčan: Mire a kakas megszólal

Tímár Mihály

Jókai Mór: Az aranyember

Trigorin

Anton P. Csehov: A sirály

Urszin Ágoston

Gyimes M: Ispán Teréz 

Vadőr

Bertha Bulcsú: Fürdőigazgató

Van der Maet

Kovács Aladár: Téli zsoltár

Vaska Gellért

Tamási Áron: Boldog nyárfalevél

Versinyin

Anton P. Csehov: Három nővér

Vezető

V. Visnyevszkij: Az első lovashadsereg

Vitéz képviselő

Jókai Mór: A kőszívű ember fiai 

Vöröskeresztes

Schwajda György: Segítség

Warwick gróf

George Bernard Shaw: Szent Johanna

ZITA GERGŐ

Páskándi Géza: Átkozottak

horizontal rule

KÉPGALÉRIA

horizontal rule

SZÍNHÁZI TÖRTÉNETEK

horizontal rule

 

Film, TV film, TV játék szerepeim:

Keitl vezérezredes (Bokor Péter: Századunk)
Pallér (Félix László: Köznapi legenda) 
Vak Béla (Karinthy Ferenc: Ősbemutató)
Tirnyák (Mihályffi Sándor: Kinizsi)
Újságíró (Mihály-Móricz: Forró mezők)
Taulich (Rényi Tamás: Az idők kezdetén)
Bajusz (Sándor Pál: Herkulesfürdői emlék)
Kond
(Sándor Pál: Itt járt Mátyás király)

Magyar Rádió:
Illés bácsi (Szabó család)

horizontal rule

Villanyposta 

 

 

FEL